Most jutott eszembe hogy már milyn régen írtam. Több mint egy hónapja. De nem azért nem írtam mert semmi se történt csak egyszerűen lusta voltam, nem volt időm, volt jobb dolgom is.
Nyár végén egy konferencia miatt volt elég kevés időm, majd utána elkezdődött a suli ami elég sok időt elvesz.
A konferencia nem volt olyan szuper, viszont nagyon szép helyen voltunk. Csak kár hogy olyen pocsék idő volt. Ha szép napsütéses idő lett volna szerintem mégszebb lett volna. Mert egy hegy tetején lévő várba voltunk, ami minden oldalról hatalmas erdő vett körül.
Majd miután visszajöttem még volt néhány köröm a suliba egy tantárgy végett. Ami szerencsére szinte magától is megoldódott. Így már tényleg csak rajtam múlik hogy mikor fogok államvizsgázni.
A sulival nincs semmi gond, bár igaz hogy van 5 tárgyam, abból kettőre nem kell bejárni vagyis nincs óra, a másik három meg három napon van hétfő szerda péntek. Így tényleg ki van töltve a hetem. De hát ez van, és már megszoktam hogy mindig szar az órarendem. De közben korrepetálok pénzért is, ami tényleg nagyon jól jön addig amíg az ösztöndíj nem jön meg. Igaz nem olyan sok, de a semminél több.
Tehát így telnek a mindennapjaim. Meg készülget a demonk, amit már nagyon várok hogy készen legyen.
Meg pár napja "ünnepeltük" Kedvesemml hogy fél éve együtt vagyunk. Furcsa de nem tűnik olyan soknak ez az idő. Nagyon gyorsan elment. Pedig még emlékszem mikor elmentem vele bulizni.
De ezen alkalomból utólag itt egy szép vers.
Vajon milyen lehet egy porszemnek lenni,
Tömegtelen testtel a szélben peregni,
Nap fényét ha rád süt ezer tűre szelni,
Lassan földre hullva az út porába veszni?
Vajon milyen lehet kis bogárnak lenni,
A lámpa fényburkát körbekeringeni,
Az izzó forró szálát fél arcoddal lesni,
Burkának koppanva életed veszteni?
Vajon milyen lehet falevélnek lenni,
Tavasszal születni, az Ősszel elmenni,
Sárgultan, vöröslőn fádról leperegni,
A puha földre érve eltemetve lenni?
Vajon milyen lehet kis virágnak lenni,
Bimbó fejed büszkén az égre emelni,
Szíved nektárjával méheket etetni,
Szirmaid hullajtva a halálba menni?
Vajon milyen lehet kődarabnak lenni,
A belédfolyó víztől télen megrepedni,
Folyóban forogni, kis kaviccsá lenni,
Csillogó homokként a semmibe veszni?
Vajon milyen lehet öreg fának lenni,
A fűrész foga után vágyódva epedni,
Lelkeddel millió apró szút etetni,
Életed ágait viharral temetni?
Vajon milyen lehet büszke hegynek lenni,
Felhők kalapjával fejedet elfedni,
Vihartól, esőtől örökké szenvedni,
Lágy dombbá simulni, alföldként elveszni.
Vajon milyen lehet bősz felhőnek lenni,
A tengerek fölött új erőre lelni,
Ordítva, tombolva földeket etetni,
Csepegve könnyezve csendben kiszenvedni?
Vajon milyen lehet óceánnak lenni,
Felhőkből lehullva sós ízzel születni,
Hidegben megfagyni, napon melegedni,
Lassan kiszáradva temetővé lenni?
Vajon milyen lehet bolygónak lenni,
Évek milliárdján egy csillagot követni,
Körbekeringeni, fény-életét enni,
S a csillag elmúltakor némán vele veszni?
Vajon milyen lehet a Világnak lenni,
Értelem nélkül, robbanva születni,
Örökké tágulni, darabokra esni,
Magányosan halni, a Semmivé lenni?
Vajon milyen lehet nem csak úgy létezni,
Üres életünknek értelmet szerezni,
A Világ lényegét végre felfedezni,
Nem csak lenni, hanem örökké szeretni?
Vajon milyen lehet végre SZERETNI,
A bánat magányát örökre feledni,
Egy másik szívvel sírva-nevetve remegni,
Lelke puha bársony ködében elveszni?
S most már tudom, érzem: páratlan SZERETNI,
Ha nincs velem, akkor is Őérte lenni,
Tündér-szemeiben boldogságot lelni,
Szíve dobbanását örökké követni!